Stella
- Annyi elég lesz, Audax! - szóltam halkan a fiúnak aki már a hatodik babkonzervet emelte le a polcról - Menjünk már - sietettem, mert minden egyes perc egy évszázadnak tűnt a hatalmas bevásárlóközpont közepén ahova belógtunk hajnalban.
Audax velem ellentétben, látszólag teljes nyugodtsággal pakolta teli a hátizsákját, idegesen bámultam utána amikor megindult egy másik polc felé, épp követtem volna amikor meghallottam egy hangot, mintha valakinek a bakancsa csikorgott volna a padlón. A torkomban dobogó szívvel fordultam meg és kipattintottam a bicskám, de egy lépést se mertem tenni, füleltem és újból hallottam azt a tompa, de mégis éles hangot. Biztos voltam benne, hogy valaki felénk közeledik.
- Audax - szólaltam meg fennhangon, hátranéztem, hogy megkeresem a szememmel a fiút, de ő eltűnt. - Picsába - alig mondtam ki amikor egy egyenruhás katona megjelent előttem. Torkomban dobogó szívvel néztem végig rajta, nem láttam nála fegyvert, ez legalább szerencse volt, lassan hátráltam egy lépést, mire a katona megmozdult, azt hittem el akar kapni, de ehelyett az arcához nyúlt és lehúzta az azt takaró maszkot. A földbe gyökerezett a lábam.
- Fortuna... - leheltem hitlenkedve és félve néztem a szemébe, de nem az láttam viszont mint a bátyámnál, sőt majdhogynem pánikot olvastam ki a tekintetéből.
Hogy a francba került ide? Audax szerint még napokig a Központba kellett volna tartaniuk a lányt. Vagy meg tudott volna szökni?
- Jól vagy? - idiótának éreztem a kérdést, mégse jutott semmi jobb az eszembe. Fortuna kinyitotta a száját, de nem szólalt meg, újra végignéztem rajta, az egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben vele. Az arcára terelődött a tekintetem amikor mozgást érzékeltem a lány háta mögött. Audax volt az, jelzett, hogy maradjak csöndben, majd Fortunához lépett és egy gyors mozdulattal, a fegyverének a nyelével, leütötte a lányt aki úgy esett össze mint valami rongybaba, épp idejében kaptam el, mielőtt arccal a földre esett volna.
- Tűnjünk el innen! - ragadta meg Fortunát a hóna alatt Audax és megindult a kijárat felé, én követtem.
Amint felértünk a lakásba lefektettük Fortunát az ágyra, Audax átkutatta a ruháját, de semmit nem találtunk nála.
- Valami itt nincs rendben - húzta fel a lány kabátujját és a csuklójára mutatott ahol egyértelműen látszódtak tűnyomok, ahogy pedig levettük róla a katonai kabátot a karján véraláfutások voltak, mintha szorosan kellett volna lefogniuk. - Ha befejezték volna a kiképzést akkor semmi nem látszódna rajta a gyors gyógyulás miatt - mondta és fel s alá kezdett mászkálni - Egyetlen katona se volt kint, egyedül soha nem engedtek el minket - miközben beszélt én Fortuna homlokára tettem a kezem, a lány szinte lángolt.
- Audax - szóltam neki mire ő felém nézett - lázas - mondtam, mire a fiú odalépett és ő is ellenőrizte.
- Ezek mellékhatások, a szervezete próbálja kilökni a bénítót magából - beletúrt a hajába és úgy nézett végig a lányon mintha akkor látná először. - Gyógyszerek kellenek -mondta és megindult a hátizsákja felé amiben a táborból lopott gyógyszereket rakta és elkezdte feltúrni, én addig Fortuna csuklójára szorítottam az ujjam és ellenőriztem a pulzusát.
Audax visszatért egy rahedli gyógyszerrel a kezében, éppen akkor amikor Fortuna felnyögött és résnyire kinyitotta a szemét.
- Fortuna - szólította meg Audax és letérdelt mellém, hogy közelebb legyen a lányhoz aki értetetlenül motyogott, közelebb hajoltam hozzá, hogy megértsem mit mond, mire ő megragadta a vállam és a fülemhez nyomta a száját;
- Nyo-köv-tő... - alig lehetett megérteni amit mondott.
- Micsoda? - kérdeztem vissza, mire a lány elismételte, az ereimben megfagyott a vér amikor rájöttem, hogy mit mond; - Nyomkövető - ismételtem és kikerekedett szemekkel néztem Audaxra aki felpattant, éppen abban a pillanatban amikor hatalmas zörejjel berúgták a lakás ajtóját.
Audax elénk lépett és úgy nézett farkasszemet azzal az öt katonával akik rezzenéstelen arccal fogták ránk a fegyvereiket.
A torkomban dobogó szívvel néztem, ahogy az egyik előhúz egy tabletet és felénk tartotta a képernyőjét, majd elindított egy videóhívást, pillanatokkal később megjelent előttünk egy vörösesszőke hajú nő aki úgy mosolygott ránk mint egy vipera, Fortuna ijedten rezzent össze mellettem és az se kerülte el a figyelmemet, hogy Audax görcsösen szorította ökölbe a kezét.
- Jó újra látni téged Matt - mondta a nő, mire én felnéztem a fiúra aki a valós nevét hallva csak még feszültebbnek látszott -, már azt hittem soha nem látlak újra, erre nézzenek ide! - mutatott végig rajtunk - Volt olyan szerencsém, hogy pont azt a lány kapjuk el akihez olyan ostoba módon kötődsz, hogy még azt is képes voltál megkockáztatni érte, hogy elkaphassunk - a nő megforgatta a szemét és hozzátette - mikre képesek ezek az ostoba érzések, nem? - megint vigyorgott nekem pedig felfordult a gyomrom tőle. - Fogjátok el őket! - alig mondta ki, két katona megindult felém és Fortuna felé, hiába próbáltam kitérni előlük, olyan erővel térdelt hasba az egyik, hogy rögtön összeestem, a másik lányról nem is beszélve, aki már így is teljesen le volt gyengülve.
Audax próbált közel jutni hozzánk, de őt is megragadta két katona hátulról.
Miközben próbáltam levegőhöz jutni és kiegyenesedni, az a katona aki a tabletet tartotta, monoton, érzelemmentes hangon kérdezte meg a nőt;
- Mi a következő parancs, Asszonyom?
- A két lányt hozzátok, a fiút öljétek meg.
A katona megszakította a hívást és kibiztosította a fegyverét, majd Audaxra fogta.
Az idő megállt, a világ megszűnt létezni, csak a fiút láttam aki rezzenéstelen arccal nézett farkasszemet a pisztolycsővel.
- Ne - sikítottam abban a pillanatban amikor eldördült a fegyver és a szobában kitört a káosz.
A katona, aki Audaxra szegezte a fegyvert, halottan esett össze, úgy ahogy az a kettő is, amelyik lefogta, a két egyenruhás aki minket tartott szorosan Fortunával még pislogni se tudott, máris egy lyukkal a homlokukon dőltek el, halottan.
Ez mind egy pillanat leforgása alatt történt, lesokkolva néztem elsőnek Audaxra aki épségben állt előttem, majd utána arra a négyfős társaságra akik lelőtték a katonákat és ránk szegezték a fegyvereiket.
- Mondtam, hogy semmi magánakció - lépett előre a fiú, aki tegnap is leállította a társait mielőtt szitárra lőttek volna. - Vagy most rögtön megmagyarázzátok, hogy mi folyik itt, vagy ti is úgy végzitek mint ők -bólintott a halott katonák fele akik alatt már feltűnő vértócsa volt.
Tanácstalanul néztem Audaxra és Fortunára, nem szívesen avattam volna be őket, nert fogalmunk se lehetett, hogy reagálnak arra, hogy effektív két katona áll még ebben a szobában.
Audax épp megszólalt volna amikor Fortuna térdre esett, és elhányta magát, meglepettségemben elugrottam előle, de aztán észbe kaptam és elsimítva a haját az arcából a hátára tettem a kezem, a lány remegett, minden egyes öklendezése után kirázott a hideg.
- Mindent elmondok, de előbb segítenem kell neki - mondta Audax, mire a másik fiú végignézett Fortunán majd bólintott;
- Risus, Claven és te - nézett rám - segítsetek eltakarítani ezeket - mutatott a halott katonákra és úgy húzta fel az egyiket a földről mintha nem is lenne súlya. Claven, az egyetlen lány a csapatban, megfogta az egyik katona lábát és kérte, hogy segítsek neki, én meg is tettem, de mielőtt kiléptünk volna a szobából hátra pillantottam a vállam felett; Audax lefektette Fortunát, az ölében volt a lány feje és úgy nézett le rá mintha semmi más nem létezne a világon rajta kívül, a szívem pedig ostoba módon belefájdult a látványukba.
Fortuna
A háborgó gyomromra szorítottam a kezem és az erőlködés miatt könnyes szemekkel néztem fel Audaxra aki felállt és hozott nekem vizet, mellé pedig egy gyógyszert, a torkom égett, úgy éreztem alig kapok levegőt. Remegő kézzel emeltem a számhoz a poharat, de alig nyeltem le a gyógyszert, rögtön kihánytam, újból és újból öklendeztem addig, amíg úgy remegtem mint egy nyárfalevél.
- Audax - olyan erőtlen volt a hangom, hogy csodálkoztam, hogy a fiú meghallotta.
- Itt vagyok - válaszolta és magához húzott, átölelt, nem törődve azzal, hogy a pólómat átáztatta az izzadság.
- Nem tudtam irányítani a testem, leblokkoltak, én megpróbáltam szólni, de egyszerűen képtelen voltam megmozdulni, én... - kiszakadt belőlem a zokogás, megpróbáltam eltávolodni a fiútól, de ő szorosan tartott és úgy simított végig a hátamon mintha nem éppen miattam ölték volna majdnem meg. - Ha egy pillanattal később jönnek akkor te már nem élnél és én azt so - a szavaim felét alig lehetett érteni, Audax mégse állított le. - Szedd ki belőlem - húzódtam el tőle és a tarkómra csúsztattam a kezem ahol kitapintottam a chipet amivel lekövették a mozgásom, felpattantam és nem törődve a szédüléssel nekiestem a bőrnek, olyan erővel karmoltam, hogy kiserkent a vér a körmeim alatt, sikítottam, de nem a fájdalom miatt, hanem azért mert nem éreztem semmit.
Audax pillanatok alatt leszorította a kezem az oldalam mellé, de én teljesen elveszítettem a fejem, úgy rángatóztam mint egy megvadult állat.
- Ez csak a bénító hatása, ha kimegy belőled, jobban leszel - mondta, fogalmam sem volt, hogy miről beszél, saját kezűleg akartan kivájni azt a nyomkövetőt a bőrömből, a tetoválással együtt amit bár nem láthattam, úgy éreztem égeti a tarkómat.
Épp újra megpróbáltam volna kitépni magam Audax szorításából amikor a világ megbillent és én ájultan estem a karjaiba.
Amikor magamhoz tértem már nem abban a szobában voltam ahol a lövöldözés történt, ez nagyobb volt és a befüggönyözött ablakokon hallottam az eső ütemes hangját, a halvány fényben észleltem, hogy valaki ül az ágy szélén, a széles vállából ítélve Audax lehetett az.
Tompa fájdalmat éreztem a tarkómnál, körbe volt kötve a nyakam gézzel, valószínűleg amíg el voltam ájulva kivágták a nyomkövetőt belőlem.
- Kiszedtük - szólalt meg Audax, mint aki olvas a gondolataimban. Felültem, megmozgattam a vállam, a csuklómra néztem amin még mindig halvány tűnyomok voltak, bár már kezdett teljesen elmúlni az a tompaság még mindig voltak olyan részletek amikre nem emlékeztem; fogalmam sem volt arról, hogy mit tettek velem miután a Központban beinjekcióztak, mert a következő emlékem utána az, hogy Stella előtt állok, próbálom figyelmeztetni, de képtelen vagyok megszólalni, megmozdulni. Képtelen voltam irányítani a saját testem. A gondolattól ökölbe szorult a kezem, soha többé nem akartam magam olyan kiszolgáltatottnak érezni, úgy kezeltek mint valami idióta bábut, arra használtak, hogy Audaxhoz vezessem őket. De az még mindig nem volt világos, hogy miért.
- Honnan ismert az a nő? - kérdeztem és Audaxon tartottam a pillantásom miközben lehajoltam az ágy szélére ahova már kikészített egy pohár vizet nekem, mellette gyógyszerrel, újra megpróbáltam lenyelni. Úgy tűnt a fiút nem érte váratlanul a kérdés, felém fordult és úgy válaszolt, mélyen a szemembe nézve;
- Valamit tudnod kell rólam, Fortuna.
Stella
Teljesen kimerülve léptem be a szobába ahová Fortunát vittük miután elájult.
Órákig nem tért magához, mégis Audax egy pillanatra se vette le róla a szemét, egyedül akkor hagyta magára amikor átöltöztettem a lányt egy másik ruhába. Miközben Audax Fortunát őrizte én a többiekkel együtt kutattam át a katonákat, szedtem össze a fegyvereket, ellenőriztem, hogy semmibe, amit elvettünk tőlük ne legyen poloska, vagy nyomkövető, az egyikőjük, Lupus, még a tabletet is megpróbálta feltörni, információk reményében, de semmit nem tudott kideríteni, mindenesetre ő lehetett a csapat esze mert a vezetőjük, aki Xaven néven mutatkozott be, minden fontosabb feladatot rábízott; ő vágta ki egy éles szikével Fortuna tarkójából a nyomkövetőt. A csapat további tagja, Risus, aki oly kedvesen leribancozott első találkozásunkkor, és Clavenra maradt a piszkos munka, velem együtt. Órákig pucoltuk a vért a padlóról, de Xaven védelmére legyen mondva; ő is ott térdelt mellettem és segített.
Azzal az utasítással engedtek el, hogy amint felébred Fortuna kopogjunk be a négyes ajtónál és magyarázzunk el mindent, azonnal, ahogy ezt Xaven hangsúlyozta, tudtam, hogy egy percig se habozna, és mi is az árokba végeznénk, az öt katonával együtt, ha nem teszünk eleget a kérésének.
Így aztán még arra se volt igazán időm, hogy kimossam a száradt vért a körmeim alól, rögtön a hatos lakás felé vettem az irányt, ahol Fortunáék voltak és egyrészről megkönnyebbülve vettem észre, hogy a lány magánál van, másrészről viszont görcsbe rándult a gyomrom a látványtól, ahogy Audax éppen szorosan tartotta őt a karjaiban, Fortunának a könnyei pedig a pólóját áztatták.
- Sajnálom, hogy át kellett menned ezen - motyogta a lány, de én meghallottam a szavait.
- Idővel jobb lesz, hidd el, az lesz - válaszolta Audax. Nem tudtam letagadni a féltékenységem magam előtt; eddig a tudattól, hogy csak nekem mesélte el Audax a múltját, különlegesnek éreztem magam, a kapcsolatunkat, hiszen ő volt az egyedüli akinek elmondtam a sajátom, ráadásul pont tegnap este, a kezét szorítva, közel engedtem magamhoz, de őket nézve, szorosan összeölelkezve már nem gondoltam magam fontosnak, legkevésbé sem különlegesnek. Audaxnak mindig Fortuna volt az első. Mindent érte tett.
Köhintettem egyet mire a lány rám nézett, letörölte a könnyeit és utána szólalt meg;
- Köszönöm a segítséget - mutatott a ruháira, mire én bólintottam.
- Xaven kéri, hogy magyarázzuk el mi történt - mondtam és összekulcsolt kezekkel figyeltem ahogy Audax segített felállni Fortunának és hagyta, hogy a lány rátámaszkodjon, bármennyire is fájt, be kellett ismernem, hogy most Audaxra volt szüksége, hiszen ő volt az egyetlen aki igazán megérthette, hogy min ment keresztül és hogy mi fog várni rá, ez az ő közös harcuk volt, én pedig semmi mást nem tehettem mint külső szemlélőként végignézem ahogy támogatják egymást. Nekem pedig a saját lábamon kellett megállnom, mint mindig.
- Mit mondjunk nekik? - kérdeztem, hogy eltereljem a saját figyelmemet.
- Megmentették az életünket, tartozunk nekik az igazsággal - válaszolta Audax, én bólintottam, de nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet-e.
Együtt indultunk el a másik csapathoz, két oldalról támogatva Fortunát aki bár jobban volt, még mindig bizonytalanul állt a lábán.
A lakás ajtója tárva-nyitva állt, Xaven a csapatával együtt egy ebédlőasztalnál ült, kivéve Lupust aki a földön térdelt és még mindig a tablettal bajlódott. Risus a szokásos komor képével méregetett minket, a keze mellé volt fektetve egy pisztoly, a srác valószínűleg még wc-re se ment el a fegyverei nélkül. A fejemet tettem volna rá, hogy még nevet is adott nekik.
Claven felállt és átadta a helyét Fortunának, mi ketten Audaxszal állva maradtunk.
- Miért jött értetek öt katona? - kérdezte Xaven, Audax nem habozott válaszolni:
- Katona voltam, de meg tudtam szökni, azóta vadásznak rám - a szobában megfagyott a levegő, Xaven felhúzta a szemöldökét, ennél több reakciót nem mutatott, mellette Risus viszont megragadta a pisztolyt. - Egy héttel ezelőtt elkapták Fortunát, ezért vállaltam a kockázatot, hogy megkeresem őt, de a dolgok bonyolultá váltak miután lebuktam a múltammal kapcsolatban, rájöttek, hogy ki vagyok és felhasználták Fortunát annak érdekében, hogy megtaláljanak.
- Hogy lehetséges ez? Hogy jutottál ki? - kérdezte Risus, Audax pedig elmondta. Bár én már egyszer hallottam ugyanezt, de még mindig görcsbe rándult a gyomrom tőle, a többiek is kikerekedett szemekkel hallgattak a fiút.
- A bénító hatása alatt voltál te is? - kérdezte egy kis idő után Fortunát Claven, Audax a lány helyett is bólintott.
A szobában újból nyomott csend állt be, végül Xaven szólalt meg;
- Van egy tervünk; be akarunk...
- Xaven! - vágott a szavába Risus és idegesen meredt rá - Nem bízhatunk bennük! Honnan tudod, hogy az igazat mondja? - meredt Audaxra és szorosan fogta a fegyverét. Xaven a társára nézett, mintha mérlegelné, hogy mit tegyen, majd felállt, lecipzározta a pulcsiját és megfordult, szabadon hagyva a tarkóját.
-Igazat mond.
Elakadt lélegezettel néztem a bőrébe varrt csillagot, ami pont ugyanolyan volt mint Audaxé még azelőtt, hogy kivágtam volna.
Risus úgy lépett hátra mintha arcon vágták volna, Claven szintúgy, az egyetlen aki nem tűnt meglepetnek az Lupus volt.
A megdöbbenést kihasználva Xaven visszafordult és az asztalra támaszkodva folytatta;
- Mindannyiunknak nyomós oka van arra, hogy visszamenjen a Központba - mutatott végig a csapatán akik közül Risus és Claven még mindig úgy bámulta mintha szellemet látnának -, valakinek egy barátja miatt, szerelméért esetleg csak a bosszúvágy hajtja - mondta -, de hetek óta itt táborozunk és várunk a megfelelő pillanatra, a tegnapi bombatámadás pedig már biztosította; valakik támadják a Központot.
- Le vannak gyengülve - szólt közbe Fortuna mire a lányra néztem -, az ottani cellatársamtól tudom, hogy már nem ez a legelső alkalom és a Központba is idegesek voltak, szinte pánikoltak - tette hozzá, mire bennem kezdett felébredni a remény.
- Pontosan - értett egyet Xaven - pár napon belül akarunk indulni a Központhoz, hogy csatlakozzunk az ellenállókhoz és segítsük őket - mondta mire én legszívesebben örömtáncba kezdtem volna.
Attól a perctől kezdve, hogy elmenekültem otthonról ez volt az ami tartotta bennem a lelket, ami mindig is okot adott a túlélésre, amiről, bár egyre reménytelenebbnek tűnt idővel, de sose mondtam le teljesen; hogy van lehetőség arra, hogy ennek az egésznek véget vessünk, hogy harcoljunk, visszakapjuk azokat akiket elvettek tőlünk. Xaven pedig pont ezt ajánlotta.
- Ha velünk tartanátok erősebbek lennénk, főleg, hogy ti ketten már megjártátok a Központot, értékes információkkal tudnátok szolgálni ellenük - Risus felmordult Xaven mellett, még mindig nem tetszett neki az ötlet, miszerint csatlakozunk hozzájuk - A világnak meg kell tudnia, hogy mi folyik a Központokban és, hogy le tudjuk győzni őket - a fiú a szemembe nézett, én pedig anélkül, hogy megnézném mit reagál Fortuna vagy Audax bólintottam.
- Benne vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése